Vámos Települések XII. Nemzetközi Találkozója

Esemény dátuma: 2019.08.03, 06:00

A mi településünk adott otthont a 12. találkozónak. Az előkészületi munkákat már hónapokkal a rendezvény előtt megkezdtük. Tizenkét települést láttunk vendégül, köztük voltak, akik Szlovákiából vagy Erdélyből érkeztek.

A rendezvényünk nagyon jól sikerült, ez derül ki a vendégek és a somogyvámosiak nyilatkozataiból.

Hálás köszönettel tartozom mindazoknak, akik valamilyen módon segítettek a rendezvény szervezésében és lebonyolításában. Köszönöm a támogatást, az időt, az energiát, a munkát!

Somogyvámos lakói ismét bebizonyították, hogy közös összefogással bármit meg tudunk valósítani.

Köszönöm a falu valamennyi lakójának!

Somogyvámos Képviselő-testülete nevében:
Dékányné Károly Marianna       
polgármester                    

Részletek
Közzétéve: 2019.08.13, 23:17 Szerző: Somogyvámos Önkormányzat

Somogyvámosról Elszármazottak Találkozója

Esemény dátuma: 2019.08.02, 07:00

2019. augusztus 2-án, pénteken községünk vendégül látta Somogyvámos volt lakosait és családtagjaikat.

 A három napos rendezvénysorozat első napján a „Somogyvámosról Elszármazottak Találkozója” elnevezésű programmal kezdődött.  Reggel 9 órától gyülekeztek a meghívást elfogadók. Meghatóak voltak az első találkozások pillanatai. A rég nem látott, gyermekkori barát vagy barátnő felismerése néha a szemek sarkában örömkönnyeket csillantott meg.  Mindenkinek volt mondanivalója mindenkinek. Szinte egy méhrajhoz volt hasonlítható a népes sereg, amely csak zsongott és duruzsolt.  A beszélgetések folyamát Dékányné Károlyi Marianna polgármester Asszony köszöntője szakította félbe.  Azt követően Németh Péter Somogyvámos története című könyvét ismertette a jelenlévőkkel. Nagyon jó gondolat volt, az első falunkról megjelenő írásos dokumentum bemutatása. A könyvnek nagy sikere volt.  „Hol vehető meg? –Én is veszek. –A testvéreimnek, unokáknak is viszek ajándékba…„ mondatok hallatszottak mindenfelől. Vették és vitték.  Egy darabot az elhagyott, de soha el nem felejtett szülőfaluról.  Az ünnepi hangulatot az égiek csatája, nyári zápora sem bomlasztotta meg. A megterített asztalokhoz fürgelábú, ügyes kezű segítők ételt és italt szolgáltak fel a seregnyi embernek. A fűszeres hazai ízeket a helyi boros gazdák borai, valamint a házi sütemények kavalkádja kísérte. S eközben az ég csatornái vízzel árasztották a kiszáradt földet, s a rendezvény helyszínét. Senkit sem kényszerített az eső menekülésre, menedékkeresésre.  Nem vettek az esőről tudomást, nem engedték, hogy elrontsa az ünnepnapot, a találkozásuk nagy napját. A délutáni órákban némelyek felkeresték a templomokat, iskolát, óvodát, vagy a Krisna-völgy területén csodálták a változást. Legtöbbjük itt maradt a védelmet adó rendezvénysátor alatt, hogy szót válthasson valamennyi jelenlévővel. Nehezen vettek búcsút egymástól és vendégül látóiktól. A jövőbeli, újabb találkozás reményében, köszönetüket kifejezve indultak vissza új lakóhelyeikre.

Itt szeretnénk köszönetet mondani minden kedves munkatársunknak és önkéntes segítőinknek, hogy munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez. Köszönjük mindnyájuknak kedves segítő tevékenységüket.   

Részletek
Közzétéve: 2019.08.13, 23:19 Szerző: Somogyvámos Önkormányzat

Humán szolgáltatások fejlesztése

Pályázati azonosítója: EFOP-1.5.3-16-2017-00107

MFP

„Tisztítsuk meg az Országot!" - 2021.